Intézményi bemutatkozás
Ezeken az oldalakon átfogó képet kívánunk nyújtani az általános iskola életéről. Ezeket az minket megismerni kívánóknak ajánljuk, de itt kapnak helyet az iskolahasználóknak, a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak szóló információk is. Itt tájékoztatunk az iskola rendes éves programjairól, szakköreiről például, de az iskolához kötődő más ajánlatainkról is, mint a cserkészet, a néptánc oktatás vagy a zeneiskola. Innen elérhető az iskola diákújságja, a Piár Világ is.
A Piarista Általános Iskoláról dióhéjban:
A 2010/2011-es tanévben két, esetleg három új első osztályt kívánunk indítani.
Az alsó tagozaton, nagy felmenő rendszerben, azaz 1-4. évfolyamon ugyanaz a tanító tanítja a gyermekeket négy éven át.
Minden alsó tagozatos osztályunk napközis, tehát gyermekük nem összevont napközis csoportban, hanem a saját osztálytársaival együtt készül a következő tanítási napra.
Tanulóink magatartásukról, szorgalmukról, tanulmányi eredményeikről rendszeresen kapnak tájékoztatót.
Idegen nyelvet - angolt, németet kötelezően, franciát igény szerint 4. osztálytól tanítunk.
Iskolánkban egyaránt nagy figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra is. A felzárkóztatásban a tanítóink gondoskodásán túl fejlesztő pedagógus és külön gyermekvédelmi felelős is segíti a rászoruló gyermekeket.
Valljuk, hogy minden ember tehetséges valamiben. Ezért igyekszünk lehetőségeket teremteni, hogy a gyerekek felfedezhessék, megmutathassák, kibontakoztathassák tehetségüket az órai munkában, a szakkörökön, tanulmányi- és sportfoglalkozásokon, versenyeken.
Arra törekszünk, hogy a nevelés és az oktatás hagyományos módszereiből mindazt megtartsuk ami jó, hatékony és értékes. Ám minden új és korszerű iránt fogékonyak vagyunk, és alkalmazzuk is a gyakorlatunkban.
Iskolánk 2004-2007 között részt vett a HEFOP 3.1.2 program keretében a kompetencia alapú programcsomagok fejlesztésében. Ennek keretében szövegértés-szövegalkotás, matematikai logika, életpályaépítés és szocializációs felzárkóztatás kulcskompetencia területein kollégáink nagy szakmai tapasztalatra tettek szert.A program leírása itt olvasható.
Iskolánk 2008-óta részt vesz a TIOP 1.1.7 informatikai fejlesztést finanszírozó programban: ennek keretében nagyarányú informatikai fejlesztést hajtottunk és hajtunk végre, megsokszoroztuk a komputereink számát. Minden osztályunkban lehetőséget biztosítunk internet kapcsolatra és osztályaink 80 %-a a legkorszerűbb digitális táblákkal lesz felszerelve 2009 szeptemberétől.
Számunkra a gyermekek kompetencia szemléletű (képességfejlesztő) oktatása és nevelése már a hétköznapi gyakorlat része.
Ingyenes szakköreinket a gyermekek érdeklődését, továbbtanulási szándékait figyelembe véve a tudomány és a kultúra széles területeiről választjuk.
Énekkarunk és diákszínpadunk évről évre meghitté és széppé teszi iskolai rendezvényeinket.
Cserkészcsapatunkba 5. osztálytól lehet jelentkezni. A cserkészet lényege, hogy gyermekeinket Isten, haza, embertársaink és a természet szeretetére neveljük. A sok kirándulás, túrázás, táborozás környezetünk védelmére, és környezettudatos életmódra neveli a gyermekeinket. A sport és a fizikai megterhelés pedig kihat jellemükre: kitartásukat, küzdőkészségüket és felelősségérzetüket növeli.
A hangszeres zene és az énekhang varázsa mindennapjaink fűszere. Az általános iskola második osztályától az M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai oktatnak szolfézst iskolánk épületében. Zenei ismereteik és adottságaik szerint különböző hangszertanulási lehetőségek közül is választhatnak a gyermekek.
Iskolánkban régi hagyománya van a táncoktatásnak. Több néptánc és moderntánc csoport is működik nálunk. Ezek mellett minden évben szervezünk diákjaink számára társastánc tanfolyamokat is. Az itt szerzett tudásukat kamatoztathatják iskolánk alapítványi és diákbáljain, valamint vidám kerti ünnepélyünkön.
Szabadidejükben a sportolni vágyó tanulóink a szertornázás, labdarúgás, kézilabdázás, kosárlabdázás, cselgáncsozás, úszás vagy sakkozás közül választhatnak.
Szeretettel várjuk az 1. osztályba készülő óvodásokat és szüleiket a PIARISTA VÁR-LAK rendezvénysorozat programjaira:
2009. november 28., (szombat) 15.00-tól: ÓVODÁSOK ADVENTI KOSZORÚKÉSZÍTÉSE
ÉS ÜNNEPI GYERTYAGYÚJTÁSA 16.30-tól
2009. december 3. (csütörtök) 10.00-tól: ÓVODÁSOK MIKULÁSA, SZENT MIKLÓS PÜSPÖK VERSES ÉNEKES KÖSZÖNTÉSE
2009. december 20. (vasárnap) 17.00-tól: ÓVODÁSOK KARÁCSONYI BETLEHEME
2010. február 16. (kedd) 13.30-tól: ÓVODÁSOK FARSANGJA, JÁTÉKOS ÁLARCKÉSZÍTÉS
2010. március 2. (kedd) 14.00-tól: ÓVODÁSOK VERSES DÉLUTÁNJA
Nyílt napjaink:
2010. január 26., kedd: 7.55-10.20 között (1-3. óra), 10.30-tól kötetlen beszélgetés a leendő tanítókkal
2010. március 4., csütörtök: 7.55-10.20 között (1-3. óra), 10.30-tól kötetlen beszélgetés a leendő
tanítókkal
Iskolánk minden érdeklődő szülő számára nyitott. Előzetes egyeztetés alapján bármikor felkereshetnek minket: szívesen adunk tájékoztatást az intézményünkben folyó nevelő-oktató munkáról.
Tisztelt Szülők!
Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket és további információra van szükségük, kérjük, keressenek meg bennünket az alábbi telefonon, vagy személyesen. Szívesen látjuk Önöket gyermekükkel együtt, iskolánkban.
Piarista Általános Iskola
6000 Kecskemét, Piaristák tere 5.
Telefon: 06-76-506-912
E-mail: altisk@kecskemet.piar.hu



